Mi a veszettség?

A veszettség megbetegedés egy vírusfertőzés következtében a központi idegrendszerben kialakult gyulladásos folyamat, amely gyakorlatilag 100 %-ban halálos kimenetelű.

A veszettség fertőzés csak meghatározott körülmények között jön létre, ezért fontos ezek ismerete és elkerülése.

A fertőzés a veszett állatok okozta sérüléssel - harapással -, ezen állatok friss, vírus tartalmú testváladékával - főként nyállal - való közvetlen érintkezéssel - a mart sebbe, esetleg szem kötőhártyára való kerülése révén - következik be.

A megbetegedés lappangási ideje általában 2-8 hét, de 10 naptól több, mint 1 évig is eltarthat.

A betegség főbb tünetei: A betegség általában depresszióval kezdődik, majd fokozott ingerlékenység, intenzív nyálfolyás, a megmart végtagban jelentkező erős, görcsös fájdalom, nyelési görcsök, agyvelőgyulladásra, delíriumra jellemző tünetek, általános bénulás alakul ki, végül légzésbénulás okozza a beteg halálát.

Mikor merül fel a veszettség fertőzés gyanúja?
Minden gerinces-, főként emlősállat okozta sérülés, érintkezés esetén, amikor az állat atípusosan (az adott fajra jellemző viselkedéstől eltérően) viselkedik. Leggyakrabban róka és egyéb húsevő, vadon élő állat, valamint kutya és macska okozta sérüléskor.

Kivédhető-e a betegség?
IGEN! - A sérülés után alkalmazott védőoltási sorozattal. A védőoltás jelenleg térítésmentes.
1949 óta Magyarországon senki sem halt meg veszettség fertőzés következtében azok közül, akik teljes oltási sorozatban részesültek.

 


A cikk oldalai:  1  2