Madárinfluenza-vírust tartalmazó kísérleti vakcina gyártása az

Országos Epidemiológiai Központban


Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2005 áprilisában bocsátott a saját oltóanyaggyártással rendelkező országok köztük hazánk rendelkezésére egy olyan madáinfluenza-vírustörzset, mely a 2003 óta Délkelet-Ázsiában a szárnyasok között zajló és időnként emberi megbetegedéseket is okozó járványból származik, s amelyet beteg ember vizsgálati mintájából izoláltak. A WHO azzal a céllal adta át a vírustörzset, hogy az érintett országok annak felhasználásával kidolgozzák és teszteljék azt a vakcinagyártási technológiát, amelyet majd akkor kell működésbe hozni, amikor az influenzavírusok természetéből adódó változékonyság következtében a madárinfluenza-vírusnak már egy olyan változata alakul ki feltehetően Délkelet-Ázsiában, de lehet, hogy másutt a világon -, mely emberről emberre is képes terjedni, és így egy, az emberiséget érintő új világjárvány kezdődik.

E vírustörzset használják fel az Országos Epidemiológiai Központ virológusai, hogy abból kialakítva egy, az oltóanyaggyártásra alkalmas készítményt, a hazai oltóanyaggyártást felkészítsék a világjárványt okozó vírus ellen védelmet biztosító oltóanyag termelésére. Így remélik, hogy a vakcinagyártás a világjárvány beindulásakor zökkenőmentes lesz, és a vakcina minél rövidebb idő alatt bevethető lesz a veszélyeztetett csoportok védelmében. Készül tehát az Országos Epidemiológiai Központban egy kísérleti vakcina, melynek gyártási és engedélyezési folyamata az állatoltásokat követően az emberi próbaoltásokig terjed. A klinikai kísérletek ahhoz szükségesek, hogy a megnyugtató eredményekkel záruló állatkísérleteket követően igazolják a vakcina hatékonyságát emberben is.

Ez a kísérleti vakcina nem kerül közforgalomba, nem használják fel az utazók oltására sem, csupán az influenzavakcina gyártásában és ellenőrzésében résztvevő személyek oltását végzik el vele.

    Aktuális témák

Tájékoztatás
Európai PP vizsgálat
Számlaszám változás!!!
Meningococcus tájékoztató
A Zikavírus-járványról
Sárgaláz elleni védőoltás
A fejtetű elleni védekezés
Ágyipoloska - GYIK
A kullancsokról
Chlamydia – ECDC útmutató
Kórházi jelentések
OSZIR útmutatók
 

    Adatok, adatbázisok

Fertőző betegségek
Szexuálisan terjedő fertőzések
HIV/AIDS
Influenza
Kórházi fertőzések
Antibiotikum-rezisztencia
Irtószerek adatbázisa
 

    Epinfo

    VÉRVÉTEL-HIV/AIDS tanácsadás

    Influenza

    Szakmai információk

Módszertani levelek
Jelentendő betegségek
OKNE tájékoztató
Rühesség
Meningococcus
HIV és a HCV gyorstesztek
Laboratóriumi surveillance
Multirezisztens kórokozók
Fogászati infekciókontroll
Clostridium difficile
KÖR eredmények
 

    Mikrobiológiai laboratóriumok

EUCAST v7.1
Jártassági körvizsgálat 2017
Körvizsgálati tájékoztató
Mikrobiológiai körlevél
Referencia Laboratóriumok
NEMZETKÖZI körvizsgálat
 

    A Törzsközpont (HNCMB)

    Fertőtlenítés-sterilizálás

A kézfertőtlenítés fázisai
Fertőtlenítőszerek listája
 

    Témakörök

Árvíz-Belvíz-Ajánlások
Fertőző betegségek
Kábítószer-probléma
Kórházi-járványügy
Oltóanyag-ellenőrzés
Vektorok-betegségek
Európai Védőoltási Hét
Európai Antibiotikum Nap
IMI és az ADVANCE projekt
 

    Lakossági tájékoztatók

    Rendezvények

OEK
Egyéb
 

    ECDC

Az ECDC működése
ECDC hírek
Az ECDC publikációi
 

    Közbeszerzés

    Pályázati hírek

    Az OEK álláspályázatai