Főoldal     Budapest     Intézetünkről     Éves beszámolók  


 

AZ ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 2015. ÉVI SZAKMAI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÖSSZEFOGLALÁSA

A Központ az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat országos intézete. Alapítása (1998) óta az ország egész területére kiterjedően a fertőző betegségek epidemiológiája, a kórházi járványügy, a járványügyi mikrobiológia felügyelete, valamint az immunbiológiai készítmények minősítésének és alkalmazásának területén lát el állami feladatot.

Az OEK tevékenysége 2015-ben is az Alapító Okiratában foglaltaknak megfelelően az ország járványügyi biztonságának felügyeletére irányult. Ez komplex módon, a fertőző betegségek követésével, az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések surveillance-ával, mikrobiológiai vizsgálatokkal, a biocid készítmények felülvizsgálatával, valamint az immunbiológiai készítmények ellenőrzésével valósult meg.

A Központ a nemzetközi szervezetekkel folyamatos kapcsolatot tartott, információs rendszereket működtetett, ajánlásokat adott ki, továbbá járványügyi stratégiai döntéselőkészítő, elemző és szakértői tevékenységet végzett.

Az OEK az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (European Centre for Disease Prevention and Control, ECDC) hazai partnerintézménye, és 2011. óta koordinálóként (Competent Body) az Európai Közösségi Járványügyi Felügyeleti Hálózat tagja. Az OEK munkatársai az ECDC vezető testületeinek, állandó bizottságainak és specifikus járványügyi és mikrobiológiai hálózatainak munkájában hazai fókuszpont-ként, nemzeti szakértőként vettek részt, ami az ECDC szervezésében, Európa különböző országaiban 2015-ben 45 munkaér­tekezletet, továbbképzést, tárgyalást jelentett.

Hazai kapcsolattartóként együttműködött az Európai Unió Kábítószer és Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelő Központjával (European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction, EMCDDA), az immunbiológiai készítmények területén pedig bekapcsolódott a European Directorate for the Quality of Medicines (EDQM) és a European Medicines Agency (EMA) tevékenységébe.

Az Immunológiai Készítmények Minőségellenőrzése (IKME) a vakcinák minőségellenőrzését végző nemzeti ellenőrző (National Control Laboratory, NCL) laboratórium.

A Központ nemzetközi (WHO) együttműködés keretében végzett kötelezettségei közé tartoznak a nemzetközi egyezmények és kötelezettségvállalások alapján, az ország számára kötelezően végzett járványügyi feladatok:

       a morbilli és a rubeola eliminációs, valamint

       a globális polio eradikációs (AFP-surveillance)

programok képviselete, a végrehajtás feladatainak szakmai koordinálása, a teljesítés figyelemmel kísérése.

Az OEK sokrétű, szerteágazó tevékenysége keretében, állami feladata:

       szakmai-módszertani szempontból a járványügyi mikrobiológiai diagnosztikai feladatok irányítása;

       a fertőző betegségek országos surveillance központja;

       a Nemzeti Biztonsági (BSL 3-4) Laboratóriumban a különösen veszélyes kórokozók vizsgálata;

       a NAT által akkreditált Nemzeti Referencia Laboratóriumainak tevékenységével, referencia központként a hazai mikrobiológiai laboratóriumok munkájának támogatása, valamint a nemzetközi körkísérletekben való részvétel;

       működtette:

        a fertőző betegségek országos nyilvántartását,

        Nemzeti Kábítószer Adatgyűjtő és Kapcsolattartó Központot,

        a Nemzeti Nosocomialis Surveillance Rendszert,

        a kórokozók antibiotikum-rezisztenciáját monitorozó mikrobiológiai adatbázist

        az Oltásbiztonság (VACSATC) honlapot,

        a Nemzetközi Utazás-egészségügyi és Oltóközpontot, továbbá

        a Védőoltási Tanácsadó Testületet;

       részt vett az Oltóanyag Tender, az OTH és az EMMI által működtetett szakmai bizottságok munkájában;

       tervezte, értékelte és szakmailag felügyelte a nemzetközi viszonylatban is elismert hazai védőoltási rendszert;

       javaslatot tett a járványügyi veszélyhelyzet esetén történő felkészülésre;

       fenntartotta és folyamatosan bővítette az Orvosi Jelentőségű Baktériumok Magyar Nemzeti Törzsgyűjteményét, valamint a nemzeti vírus törzsbankot, amelyben az emberre veszélyes állati kórokozók is elhelyezésre kerültek;

       orvosi mikrobiológia, megelőző orvostan és népegészségtan, valamint infektológia szakvizsga felkészítésre akkreditált szakképzőhely, munkatársai intenzíven részt vettek a tudományos közéletben, oktatásban, tudományos társaságok működtetésében.

Hetente megjelentette az Epinfot, havonta a Droginfot és negyedévente a Mikrobiológiai Körlevelet. A lakossági tájékoztatók az érdekeltek és a média számára (a facebook-on is) elérhetők lettek.

A nemzetközi járványügyi helyzetet az EWRS és az IHR gyorsreagáló hálózat internetes portálján keresztül naponta figyelemmel kísérték. A döntéshozókat a fontos külföldi járványügyi történésekről szükség esetén azonnal és ezt követően naponta vezetői tájékoztató-val informálták, illetve a megfelelő egyeztetések után a nemzetközi szerve­zetekhez a hazai, nemzetközi jelentőséggel bíró járványügyi eseményeket jelentették.

Működtették az influenza surveillance-t, előkészítették és megszervezték
1 millió 300 ezer adag (3Fluart) és 5 000 adag kisgyermek számára beszerzett vakcina térítésmentes influenza elleni szezonális oltóanyag szétosztását.

Az Influenza Nemzeti laboratórium a diagnosztikai módszereket a WHO és az ECDC információs hálózata segítségével folyamatosan fejlesztette. 2015. év 3-11. hete között az egész országra kiterjedő, magas intenzitású influenzajárvány bontakozott ki, amely 503.750 főt érintett. Beállításra került az influenza vírus vírusellenes szerekkel kapcsolatos rezisztencia vizsgálata is.

Előkészítették a 2016. évre szóló Védőoltási módszertani levelet. Rendszeresen értékelték az életkorhoz kötött folyamatos és kampányoltások teljesítését, valamint kiemelt fontosságú feladatuk volt a központi költségvetésből beszerzett oltóanyagok beszerzésével és szállításával kapcsolatos tevékenységek felügyelete és koordinálása.

18-féle, több mint 1 millió 450 ezer adag oltóanyag elosztását koordinálták, felügyelték azok tárolási, szállítási feltételeit, és a területi készletgazdálko­dást.

A hazai költségvetésből biztosított védőoltásokhoz szükséges oltóanyagok készletgazdálkodását az Országos Szakmai Információs Rendszer (OSZIR) Védőoltási és oltóanyag logisztikai alrendszerén keresztül folyamatosan figyelemmel kísérték és felügyelték.

A kialakult nemzetközi oltóanyaghiány részeként az életkorhoz kötött kötelező védőoltásokhoz szükséges Pentaxim és BCG oltóanyaghiányt az OEK szakértői által javasolt, kezdeményezett áthidaló szervezési intézkedésekkel sikerült zökkenőmentesen megoldani. Ez egyébként az esztendő egyik legfontosabb, járványügyi tervezett intézkedéssorozatot igénylő eseménye volt.

A Kórházi járványügyi osztály feladata a nosocomiális járványok felügyelete és a Nemzeti Nosocomiális Surveillance Rendszer (NNSR) moduljainak (a Multirezisztens kórokozók, a Clostridium difficile fertőzések, a Véráram- és sebfertőzés; az Intenzív osztályok és a Perinatális Intenzív Centrumok eszközhasználattal összefüggő fertőzései, az alkoholos kézfertőtlenítőszer-felhasználás surveillance-ának) működtetése, a beérkezett adatok értékelése, valamint a felsorolt surveillance-okat kiszolgáló informatikai rendszernek a szakmai felügyelete, aminek sikerült eredményesen megfelelni.

2015-ben 133 nosocomiális járványt (2014-ben 105), valamint 2 MRSA és 1 ESBL-termelő Klebsiella pneumoniae okozta pseudo-járványt jelentettek be a kormányhivatalok népegészségügyi főosztályai. A 133 nosocomiális járvány 70%-a (93) ún. nem-specifikus, vagyis más közösségekben is előforduló járvány, míg 30%-a (40) ún. specifikus, azaz kizárólag egészségügyi intézményi körülmények között kialakuló járvány volt. Ezen adatok gyűjtése, elemzése az aktuális szakmai tanácsadással egybekötve az OEK feladata.

2015-ben megkezdték a felkészülést a 2016-ban hazánkban tervezett A hosszú ápolási idejű intézmények egészségügyi ellátással összefüggő fertőzései európai surveillance-ának kivitelezésére. A HALT-2, azaz a program második vizsgálata 2013-ban történt, és Európaszerte 2016-ban kerül sor a vizsgálat megismétlése.

Az EU irányelveinek megfelelően a biocidnak minősülő fertőtlenítőszer/ irtószer hatóanyagok, valamint a készítmények (fertőtlenítő- és irtószerek) hazai engedélyezési rendszerében az OTH-ban működő Biocid Kompetens Hatóság részére az OEK szakértői jelentős számú, speciális ismereteket és állandó nemzetközi kapcsolattartáson alapuló szakvéleményt készítettek.

A Központ a sterilizáló, fertőtlenítő berendezések ellenőrzése, a fertőtlenítőszerek vizsgálata terén a tárgyévben 23.346 vizsgálatot végzett el. Az ellenőrzött fertőtlenítőszer minták száma az előző évi 148-hoz képest mintegy 17%-os emelkedést mutat (174). Ennek oka az, hogy az EU tagállamaiban, így hazánkban is megkezdődött a forgalomban lévő fertőtlenítőszerek, illetve fertőtlenítőszer hatóanyagok revíziója. 

A forgalomban levő, tehát aktuálisan alkalmazható, az egészségügyi kártevőirtó gyakorlati tevékenységhez nélkülözhetetlen készítmények és azok legfontosabb jellemzőit tartalmazó adatbázist (www.oek.hu/ika) ami bárki számára az OEK honlapjáról elérhető folyamatosan frissítik. A honlap valamennyi engedélyezett készítmény többféle szempontú (termékcsoport/típus, hatóanyag, célkártevők, gyártó/forgalmazó stb.) szerinti elérését biztosítja.

2015-ben eredményesen bevezették a szúnyogok elterjedtségére vonatkozó entomológiai információk gyűjtését, az invazív szúnyogfajok (pl. Aedes albopictus ázsiai tigrisszúnyog, Aedes japonicus ázsiai bozótszúnyog) magyarországi megjelenésének, illetve előfordulásának vizsgálatát.

Az OEK Virológiai Főosztálya az egyetlen, kifejezetten virológiai diagnosztikával foglalkozó mikrobiológiai laboratórium Magyarországon, ezért referencia laboratóriumaiban számos, az országban egyedülálló vizsgálatot végeznek. 44 vizsgálatot akkreditáltak.

Az elvégzett vizsgálatok száma 2015-ben több mint 120 000 volt (szerológia: 108.905, nukleinsav kimutatás: 14.838, vírusizolálási kísérlet: 2.221).

A munka színvonalának ellenőrzése céljából a nemzetközi (így 2015-ben a WHO Enterovirus, Morbilli és Rubeola proficiency tests, WHO Influenza PCR-tests, European Directorate for the Quality of Medicine proficiency HCV-PCR tests, HIV-, Herpes-tests) körvizsgálatokban a Főosztály valamennyi osztálya kiváló eredménnyel vett részt.

Az Immunbiológiai Készítmények Minőségellenőrzése szakterület feladatai: dokumentációértékelésen túl laboratóriumi vizsgálatokon alapuló gyártási tétel felszabadítás a Magyarországon előállított szezonális influenza vakcinák (2015:9 gyártási tétel), valamint szerződésekben is rögzített feltételekkel vérkészítmények (Human BioPlasma Kft. szerződés) esetén (2015:22 gyártási tétel) az engedélyek kiadása.

A Magyarországon felhasználásra kerülő készítmény minden gyártási száma (2015: összes felszabadított tétel: 199) megfelelt a minőségi előírásoknak, mind vakcinák (170), mind vérkészítmények (29) tekintetében.

Oltást követő nemkívánatos események (OKNE) vonatkozásában 2015-ben összesen 216 (126 bakteriális, és 90 virális vakcinákkal kapcsolatos) bejelentő és kivizsgáló lap érkezett. A bejelentések döntő többsége penta-, tetravalens és varicella oltásokkal kapcsolatos, valamint szinte teljes egészében az alkalmazási előírások alapján várható/ismert, 1-2 napon belül gyógyuló enyhe esemény volt.

A Minőségbiztosítási osztály - a referencia laboratóriumok támogatásával - folytatta a hazai mikrobiológiai laboratóriumok részvételével zajló körvizsgálatok szervezését, melyek eredményeiről a referencia laboratóriumok vezetői a Mikrobiológiai Körlevélben számoltak be.

A Központ Metrológiai munkacsoportja mérési tevékenységével folyamatosan segítette az akkreditálásra való felkészülést; de ezen túlmenően évek óta jelentős költségmegtakarítást is lehetővé tett.

Az OEK 2007 óta EPIET, 2012 óta pedig EUPHEM képzőhely, amely komoly nemzetközi, szakmai presztízst biztosít. Tárgyévben 2 mikrobiológus képzése folytatódott, 1 fő pedig diplomát szerzett.

A szakmai továbbképzés területén éves munkatervük szerint a területi, epidemiológiával foglalkozó munkatársak részére szakmai napot, országos értekezleteket, a kórházhigiénével foglalkozóknak országos munkaér­tekezleteket, oktatásokat és számos konzultációt, kiscsoportos képzést tartottak. Pontszerző, jelentős részben akkreditált továbbképzéseiken több mint 5.000 szakdolgozó (orvos, egyéb diplomás, laboratóriumi szakasszisztens stb.) vett részt.

A jogalkotási tevékenység támogatása, az előterjesztések szakmai előkészítése, kontrollja kiemelten kezelt feladat.

A Nemzeti Drog Fókuszpont a drogmonitorozás európai uniós intézményrendszerének (EMCDD) hazai központja. A kábítószerrel összefüggő valamennyi szakterületre kiterjedő 2015. évi adatgyűjtés-elemzést tartalmazó Éves jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetről címmel az EMCDD-be kiküldött jelentést elfogadták.

Nagyjaink címmel került kiadásra az Országos Közegészségügyi Intézet, illetve az Országos Epidemiológiai Központ 33, a mikrobiológia, a védőoltás és a járványügy szakterületével foglalkozó kutatójának (irodalomjegyzékkel kiegészített) magyar és angol nyelvű életrajza.

Az OEK-re a rendkívül takarékos, fegyelmezett gazdálkodás jellemző: ez az anyagi és személyi erőforrások tekintetében egyaránt csak igen megfontolt intézkedést tett lehetővé. Az állami feladatok ellátáshoz pályázatokkal, vállalkozási szerződésekkel, a feladatok folyamatos prioritásával és ütemezésével a működéshez szükséges alapvető forrásokat sikerült biztosítani.

A Központ munkatársai az év minden napján szakmai tudásukkal, lelkiismeretes munkájukkal a források bővítése nélkül az egyre szélesebb körű igényeket általános elismerést kiváltva teljesítették.


dr. Melles Márta
főigazgató főorvos

 

 

    Osztályok tevékenysége

    Szervezeti felépítés

    Könyvtár

Új beszerzések
 

    Tudományos Tanácsadó Testület

    Akkreditáció és tanúsítások

    Éves beszámolók

Archívum
 

    Nagyjaink

    Alapító Okirat