Főoldal     Európai Antibiotikum Nap     Kórházi fertőzések     Éves beszámolók  


AZ ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 2010-2013. ÉVI SZAKMAI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÖSSZEFOGLALÁSA


A Központ az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat országos intézete. Alapítása (1998) óta az ország egész területére kiterjedően a fertőző betegségek epidemiológiája, a kórházi járványügy, a járványügyi mikrobiológia felügyelete, valamint az immunbiológiai készítmények minősítésének és alkalmazásának területén lát el állami feladatot.

Az OEK tevékenysége 2013-ban is az Alapító Okiratában foglaltaknak megfelelően, elsődlegesen az ország járványügyi biztonságának felügyeletére irányult. Ez komplex módon, a fertőző betegségek követésével, az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések surveillance-ával, mikrobiológiai vizsgálatokkal, a biocid készítmények felülvizsgálatával, valamint az immunbiológiai készítmények ellenőrzésével valósult meg. Tevékenységünk során a nemzetközi szervezetekkel és a területi intézetekkel folyamatos kapcsolatot tartottunk, információs rendszereket működtettünk, ajánlásokat adtunk ki, továbbá járványügyi stratégiai döntés-előkészítő, elemző és szakértői tevékenységet végeztünk. Részt vettünk a szakmai jogszabályok előkészítési folyamatában, a területi események kivizsgá­lásában, javaslatot tettünk rendkívüli események előfordulása esetén a veszélyhelyzetre való felkészülésre, illetve operatívan közreműködtünk a szokatlan vagy súlyos események hatásainak leküzdésében.

Alapfeladataink teljesítéseérdekében hazai és nemzetközi szakmai kapcsolatokat létesítettünk és tartottunk fenn.

Az OEKaz Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (European Centre for Disease Prevention and Control, ECDC) hazai partnerintézménye és 2011-óta koordinálóként (Competent Body) az Európai Közösségi Járványügyi Felügyeleti Hálózat tagja. Az OEK vezetője és kiemelt munkatársai az ECDC vezető testületeinek, állandó bizottságainak és specifikus járványügyi és mikrobiológiai hálózatainak munkájában hazai fókusz-pont-ként, nemzeti szakértőként vettek részt.

Az OEK munkatársai az ECDC szervezésében, Európa különböző országaiban, 2010-ben 36, 2011-ben 36, 2012-ben 43, 2013-ban pedig 48 munkaér­tekezleten továbbképzésen, tárgyaláson vettek részt.

Hazai kapcsolattartóként együttműködtünk az Európai Unió Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelő Központjával (European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction, EMCDDA), az immunbiológiai készítmények területén pedig bekapcsolódtunk az European Directorate for the Quality of Medicines (EDQM) és az European Medicines Agency (EMA) tevékenységébe.

Az Immunológiai Készítmények Minőségellenőrző Egység (IKME) egyike a WHO által elismert hat európai, a vakcinák minőségellenőrzését végző nemzeti ellenőrző (National Control Laboratory, NCL) laboratóriumnak.

Központunk nemzetközi (WHO) együttműködés keretében végzett kötelezettségei közé tartoznak a Kormány és az EMMI (illetve annak elődintézményei) által kötött nemzetközi egyezmények és kötelezettségvállalások alapján, az ország számára kötelezően végzett járványügyi feladatok:

  • a morbilli és a rubeola eliminációs, valamint
  • a globális polio eradikációs (AFP-surveillance)

programok képviselete.

 Az OEK sokrétű, szerteágazó tevékenysége keretében, állami feladatként:

  • ellátta a fertőző betegségek országos szakmai felügyeletét;
  • szakmai-módszertani szempontból irányította a járványügyi mikrobiológiai diagnosztikai feladatokat;
  • a Nemzeti Biztonsági (BSL 3-4.) Laboratóriumban végezte a különösen veszélyes kórokozók vizsgálatát;
  • a NAT által akkreditált Nemzeti Referencia Laboratóriumainak tevékenységével, referencia központként támogatta a hazai mikrobiológiai laboratóriumok munkáját, illetve a nemzetközi körkísérletekben kiváló eredménnyel vettek részt;
  • a 2000/96. EK határozat alapján végezte a kötelezően jelentendő betegségek surveillance-át és diagnosztikáját;
  • működtette:
    • a Nemzeti Kábítószer Adatgyűjtő és Kapcsolattartó Központot,
    • a Nemzeti Nosocomialis Surveillance Rendszert,
    • a kórokozók antibiotikum rezisztenciáját monitorozó mikrobiológiai adatbázist,
    • a Nemzetközi utazás-egészségügyi és oltóközpontot, továbbá
    • a Védőoltási Tanácsadó Testületet (amely részt vett a Védőoltási Stratégia kialakításában);
  • tervezte, értékelte és szakmailag felügyelte a nemzetközi viszonylatban is elismert hazai védőoltási rendszert;
  • javaslatot tett a járványügyi veszélyhelyzet esetén történő felkészülésre;
  • fenntartotta és folyamatosan bővítette az Orvosi Jelentőségű Baktériumok Magyar Nemzeti Törzsgyűjteményét, valamint a nemzeti vírus törzsbankot, amelyben az emberre veszélyes állati kórokozók is elhelyezésre kerültek.

Az OEK működteti az országos járványügyi referencia laboratóriumokat és a veszélyes kórokozók által okozott fertőzések mikrobiológiai vizsgálatához biztosítja a BSL 3-4 laboratóriumi hátteret is, különös tekintettel a súlyos járványt okozó és bioterrorizmusra alkalmas kórokozók azonosításához szükséges diagnosz­tikai képességekre. A referencia laboratóriumok feladata továbbá a fertőző betegségek által az emberi egészségre jelentett újonnan megjelenő veszélyek azonosítása.

Az ISO minősítéssel rendelkező Táptalajkészítő egység, az OEK legnagyobb termelő részlege, amely a Központ osztályai/laboratóriumai, valamint egyéb megrendelők részére állít elő táptalajokat.

Hetente megjelent az Epinfo, havonta a Droginfo és negyedévente a Mikrobiológiai körlevél. Az OEK Honlapjának (www.oek.hu) angol nyelvi rész folyamatosan frissítésre került. Az aktualitásokat a kéthavonta kiadásra kerülő Bulletin foglalta össze. A lakossági tájékoztatók az érdekeltek és a média számára (a facebook-on is) elérhetők lettek.

A nemzetközi járványügyi helyzetet az EWRS (56 bejegyzés és 230 hozzászólás érkezett) és az IHR (143 bejegyzés) gyorsreagáló hálózat internetes portálján keresztül naponta figyelemmel kísértük. A döntéshozókat a fontos külföldi járványügyi történésekről szükség esetén azonnal és ezt követően naponta vezetői tájékoztató-val informáltuk, illetve a megfelelő egyeztetések után a nemzetközi szerve­zetekhez a hazai, nemzetközi jelentőséggel bíró járványügyi eseményeket jelentettük.

A Járványügyi és a Kórházi járványügyi osztály munkatársai a hazai járvány­ügyi helyzet és az egészségügyi intézmények részéről jelentett járványokat hetente részletesen ismertetették, illetve a HIV/AIDS-re, valamint a szexuális úton terjedő betegségekre vonatkozó bejelentett adatokat összegezték, amelyeket negyedévente az OEK és az OTH honlapján, valamint az Epinfo-ban tettek közzé.

Működtettük az influenza surveillance-t, előkészítettük és megszerveztük 1 millió 300 ezer adag térítésmentes influenza elleni szezonális oltóanyag szétosztását.

Az Influenza Nemzeti laboratórium a diagnosztikai módszereket a WHO és ECDC információs hálózata segítségével folyamatosan fejlesztette. Jelenleg az influenza vírus (Influenza A: H1, H3, H5, H7, H9; influenza B: Yamagata-Victoria lineage) azonosítása és szubtipizálása a minta beérkezését követően két órán belül megtörténik. Az influenza mellett 24 órán belül a következő légúti vírusok diagnosztikájára kerülhet sor: human-metapneumovírus, parainfluenza vírusok, adenovírusok, rhinovírusok, bocavírus, coronavírusok (szükség esetén az új MERS-CoV coronavírus), RSV. Beállításra került az Influenza vírus vírusellenes szerekkel kapcsolatos rezisztencia vizsgálata is.

Előkészítettük a 2014 évre szóló Védőoltási módszertani levelet. Rendszeresen felügyeltük és értékeltük az életkorhoz kötött folyamatos és kampányoltások teljesítését, valamint a két éven aluli gyermekek önkéntes, térítésmentes pneumococcus elleni oltását.

Kiemelt fontosságú feladatunk volt a központi költségvetésből beszerzett oltóanyagok beszerzésével és szállításával kapcsolatos tevékenységek felügyelete és koordinálása.

18 féle, több mint 1 millió 450 ezer adag oltóanyag elosztását koordináltuk, felügyeltük azok tárolási, szállítási feltételeit, valamint a területi készletgazdálko­dást, amelynek követése a disztribútor által megküldött beérkezési és felszabadítási jegyzőkönyvek, valamint az ott tárolt oltóanyagkészlet havonta történő egyeztetése alapján történt.

A disztribútoroknál tárolt oltóanyagkészlet tárolási körülményeinek helyszíni ellenőrzésére két alkalommal került sor.

A lejárat előtti oltóanyag készlet célszerű felhasználása érdekében, 2013 tavaszán az egész ország területére kiterjedően térítésmentes, önkéntes meningococcus elleni védőoltásokat szerveztünk. 2013 tavaszán került sor 6 megyében és a Fővárosban a 2012. november-december hónapban önkéntes hepatitis A elleni védőoltásban részesültek emlékeztető oltásainak megszervezésére.

Invazív meningococcus megbetegedés miatt, kemoprofilaxis céljára a területnek 12.680 db Rifamedtablettát biztosítottunk. A felhasználás monitorozása, az aktuális megyei készletek rendszeres egyeztetésére mindkét készítmény esetében havonta került sor.

A veszettség elleni postexpozíciós oltások céljára 17.704 adag oltóanyag kiszállítását koordináltuk, a preexpozíciós oltásokhoz pedig (amely feladat a 2013-ban került az osztályhoz) 161 adag oltóanyagot biztosítottunk.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Állategészségügyi Igazgatósága által megküldött, a beküldött állatfajok vizsgálati eredményeiről szóló 1.500 eredményközlő lapot feldolgoztuk, a laboratóriumban igazoltan veszett állatok listájáról pedig, megyei bontásban, az Epinfo-ban 4 alkalommal adtunk tájékoztatást.

A karbapenem antibiotikumokkal szemben rezisztens kórokozók okozta fertőzések nemzetközi és országos szinten növekvő problémája okán az OEK részéről ajánlás kidolgozása és közzététele történt. A karbapenem nem érzékeny és/vagy karbapenemáz termelő Klebsiella pneumoniae (CRKL) és egyéb Enterobacteriaceae törzsek (CRE) azonosítására és terjedésük megelőzésére ezen kórokozók okozta egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések hazai kórházi-járványügyi felügyeletének kialakítása a Nemzeti Nosocomiális Surveillance Rendszerben is sor került.

Az egészségügyi ellátással összefüggő Clostridium difficile fertőzések (CDI) nemzetközi és országos szinten tapasztalt növekedése miatt a fertőzés hazai kórházi-járványügyi felügyeletének kialakítását a Nemzeti Nosocomiális Surveillance Rendszer kiemelt feladatunknak tekintettük, illetve ezt a kérdéskört - annak megoldása érdekében - a surveillance adatok alapján prioritásként kezeltük.

Az OEK munkatársai szervezték meg az ECDC által koordinált, az európai hosszú ápolási idejű intézményekre kiterjedő vizsgálatot (EU HALT-1), amelyre 42 intézmény önkéntes részvételével 2010 májusa és szeptembere között került sor. A fertőzések prevalenciája 1,9%, az antibiotikum használaté 1,8% volt. A második pont prevalencia vizsgálatot (EU HALT-2) 108 intézmény részvételével, ugyancsak az OEK Kórházi Járványügyi osztályának szervezésében 2013. májusában folytattuk.

A WHO kezdeményezésére, 2013-ban sikeres központi rendezvényeket tartottunk. A Kézhigiénés Világnapot május 5-én, az Európai Antibiotikum Napot pedig november 18-án rendeztük meg.

Munkatársaink szakértői részvételével az ÁNTSZ Országos Szakmai Információs Rendszer kialakításának (EKOP-3.1.1.) projektje folytatódott, amely az ÁNTSZ gyorsreagálási képességét növelő komplex információs rendszerének fejlesztését és hatékonyságának növelését támogatta.

A Minőségbiztosítási osztály, a referencia laboratóriumok támogatásával folytatta a hazai mikrobiológiai laboratóriumok részvételével zajló körvizsgálatok szervezését, melynek eredményeiről a referencia laboratóriumok vezetői a Mikrobiológiai körlevélben számoltak be.

A Nemzeti Nosocomiális Surveillance Rendszer moduljai (nosocomiális járvá­nyok, multirezisztens kórokozók által okozott fertőzések, véráramfertőzések, általános sebfertőzés surveillance, intenzív osztályos surveillance-ok) a fekvőbe­teg-ellátó rendszerben előforduló, legnagyobb halálozási aránnyal rendelkező és a legnagyobb rizikót jelentő fekvőbeteg osztályokon előforduló egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések hazai járványügyi helyzetének áttekintését 2005 óta teszik lehetővé. Az eredmények a hazai antibiotikum rezisztencia adatokkal együtt, az OEK Bakteriológiai osztálya által működtetett NBS (Nemzeti Bakteriális Surveillance) adatokkal együtt évente publikálásra kerültek.

Felügyeltük a bioterror-cselekményre gyanús eseményeket, melynek során, bejelentésre az anthrax-gyanús küldemények kockázatértékelésére és vizsgálatára került sor.

Működtettük az ún. Leletsegéd program-ot, amely, a manuális adatrögzítést kiváltva, az elektronikusan közölt mikrobiológiai leletek EFRIR-be történő beillesztését biztosította.

A Metrológiai munkacsoport mérési tevékenységével folyamatosan segítette az akkreditálásra való felkészülést; de ezen túlmenően évek óta jelentős költségmegtakarítást is lehetővé tett.

Az OEK 2007 óta EPIET, 2012 óta pedig EUPHEM képzőhely, amely számunkra nemzetközi, szakmai presztízst biztosít. Az Európai Területi Epidemio­lógusképző program keretében négy népegészségügyi szakember (1-1 finn, olasz, litván és magyar) kapott diplomát, akik kétéves gyakorlati képzésüket az OEK-ben teljesítették. Tárgyévben további két magyar diplomás képzése folyamatban van.

A szakmai továbbképzés területén kiemelést érdemel, hogy éves munkatervünk szerint a területi, epidemiológiával foglalkozó munkatársaink részére szakmai napot, országos értekezleteket, a kórházhigiénével foglalkozóknak országos munkaér­tekezleteket, oktatásokat és számos konzultációt, kiscsoportos képzést tartottunk. Pontszerző, jelentős részben akkreditált továbbképzéseinken több mint 5.000 szakdolgozó (orvos, egyéb diplomás, laboratóriumi szakasszisztens stb.) vett részt.

Kiemelt jelentőségű a Kormány azon döntése, amely a méhnyakrák megelőzése érdekében 2014-től kezdve a 12-13 éves leányok human papillomavírus elleni térítésmentes védőoltását biztosítja. Az OEK-nek a védőoltások szervezésében, az oltóanyag logisztikában, valamint az átoltottság folyamatos nyomon követésében lesz kiemelt szerepe. A tevékenység előkészítése megkezdődött.

Az OEK speciális szakmai feladatai és azok jelentősége az utóbbi időben megnövekedtek.

A jogalkotási tevékenység támogatása, az előterjesztések szakmai előkészítése, kontrollja kiemelten kezelt feladat. Így az a rendelet-tervezet a fertőző betegségek jelentésének rendjéről, amely az államigazgatási szervek és az egészségügyi szolgáltatók közötti elektronikus adattovábbítás, a fertőző megbetegedésekre, járványokra, a kórokozók előfordulására és azok gyógyszerekkel szembeni érzé­kenységére vonatkozó információk gyors cseréjének jogszabályi alapját biztosítja.

A szakmai információs rendszer (OSZIR) kidolgozásában és tesztelésében szakembereink folyamatosan részt vesznek.

A fertőző betegségekre vonatkozó rendelet megjelenése után kerül revízióra a 18/1998. (VI.3.) NM rendelet, ami a fertőző betegségek és a járványok észlelése esetén szükséges teendőket foglalja össze. A jogszabály-tervezet előkészítése az OEK-re hárult.

Felfrissített, aktualizált formában kiadásra kerültek az OEK Dezinfekciós, illetve Dezinszekciós és deratizációs (DDD-témakörű) hagyományos Tájékoztatói, kézikönyvei. Ezen túlmenően számos szakterületét érintő kérdésben módszertani leveleket, ajánlásokat, útmutatókat és lakossági tájékoztatókat jelentettünk meg.

A szakemberek és a lakosság tájékoztatását célzó, rendszeresen aktualizált információk az OEK honlapján és az ÁNTSZ intranetjén érhetők el.

Az ország területén működő sterilizáló berendezések és fertőtlenítő gépek el­lenőrzésére szolgáló standardizált bakteriológiai spórakészítményeket (bioindi-kátorokat) az OEK Dezinfekciós osztályának munkatársai készítik.

Az EU irányelveinek megfelelően a biocidnak minősülő fertőtlenítőszer/irtószer hatóanyagok valamint a készítmények (fertőtlenítő- és irtószerek) hazai engedélyezési rendszerében az OTH-ban működő Biocid Kompetens Hatóság részére az OEK szakértői jelentős számú, speciális ismereteket és állandó nemzetközi kapcsolattartáson alapuló szakvéleményt készítettek. Ez, a volumené­ben évről-évre rendkívüli mértékben növekvő tevékenység igen komoly adminisztrációs feladatokat jelent.

A Nemzeti Drog Fókuszpont a drogmonitorozás európai uniós intézményrendszerének (EMCDD) hazai központja: más intézményekben keletkező adatokat, információkat gyűjt, dolgoz fel, továbbá a hazai és nemzetközi szervezeteknek a kábítószer-probléma feltárásával, kezelésével és megoldásával kapcsolatos döntéseikhez komoly háttéranyagot nyújt. A kábítószerrel összefüggő valamennyi szakterületre kiterjedő 2013. évi adatgyűjtés elemzést tartalmazó Éves jelentés a magyarországi kábítószer-helyzetről címmel határidőre kiküldött jelentést elfogadták. (Bővebben: http://drogfokuszpont.hu/eves-jelentesek)

A Nemzeti Drog Fókuszpont a Kábítószerügyi Tárcaközi Koordinációs Bizottságba és a Kábítószerügyi Tanácsba állandó tagot delegált.

A Nemzeti Drog Fókuszpont 2004. óta, havonta jelentkező hírlevele a hazai és a nemzetközi fejleményekről, aktualitásokról ad rendszeres áttekintést (http://drogfokuszpont.hu/hirlevel-2)

Az egészségügyben végrehajtott, 2012-ben megkezdett rendkívüli béremelés az OEK több mint 100 munkatársát érintette, mivel a hatályos jogszabály alapján az OEK is azon egészségügyi szolgáltatók közé tartozik, amelyek dolgozóira munkakörüktől és szakképesítésüktől függően a béremelés vonatkozott.

2013 kiemelt eseménye volt Marc Sprengeraz Európai Betegségmegelőzési és a Járványügyi Központ (ECDC) igazgatójának szakmai küldöttség élén, szeptember 19-20-án tett magyarországi látogatása.

Ez alkalommal elismeréssel szólt hazánk járványügyi biztonságát szavatoló surveillance tevékenységről, védőoltási programunkról, a Központban működő Referencia, illetve Biztonsági laboratóriumokban folyó tevékenységről, valamint az OEK szakembereinek Európában is elismert szakmai felkészültségéről és elkötelezettségéről.

Kiemelte, hogy az epidemiológiai és közegészségügyi mikrobiológiai tevékenység egy intézményben folyik, ami már ritka Európában. Magyarországon meg tudtuk őrizni a régi értékeket, nálunk a laboratórium és az epidemiológia szoros egységben működik. Ez az adottság nem csak a szakmai munka, hanem a szakemberképzés (EPIET/EUPHEM) miatt is kiemelkedő érték, amely megőrzésének fontosságát az ECDC igazgatója a záró megbeszélésen is kihangsúlyozta.

Nagyra értékelte, hogy a PHARE kertében felépített BSL laboratóriumunk más országokéval ellentétben nem csak felépült, hanem valóban működik is.

A látogatás alkalmával örömmel értesültünk arról is, hogy Magyarország az ECDC felé történő adatközlésben mindig az elsők között van, és azokat a megadott határidőre szolgáltatja.

A látogatásról hivatalos jelentés és számos értékelés készült, amely jelen összeállítás végén megtekinthető.

A beszámolás teljes időszakára a rendkívül takarékos, fegyelmezett gazdálkodás volt jellemző, ami anyagi és személyi erőforrások tekintetében egyaránt csak igen megfontolt, átgondolt intézkedést tett lehetővé. A pénzügyi megszorítások ellenére az állami feladatok ellátáshoz pályázatokkal, vállalkozási szerződésekkel a feladatok folyamatos prioritásával és ütemezésével az OEK működéséhez szükséges alapvető forrásokat sikerült beszereznünk, biztosítanunk.

A Központ munkatársai az év minden napján szakmai tudásukkal, lelkiismeretes munkájukkal források bővítése nélkül az egyre szélesebb körű igényeket maximálisan teljesítették.

 

  dr. Melles Márta
főigazgató főorvos

 

 

    Osztályok tevékenysége

    Szervezeti felépítés

    Könyvtár

Új beszerzések
 

    Tudományos Tanácsadó Testület

    Akkreditáció és tanúsítások

    Éves beszámolók

Archívum
 

    Nagyjaink

    Alapító Okirat